Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek. Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél.