"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.   A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.

"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.   A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is. A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.       Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem. Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalombanKulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.És most jöhet a htk01 2.hete! 

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is. A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.       Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem. Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalombanKulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.És most jöhet a htk01 2.hete! 

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is. A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.       Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem. Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalombanKulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.És most jöhet a htk01 2.hete! 

"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.   A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is. A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.       Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem. Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalombanKulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.És most jöhet a htk01 2.hete! 

"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.   A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.

"Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!"A "Behálózva" c. könyv első oldalain két nagy hálózati "szakértőről" olvashatunk. Az egyiküktől származik ezen bejegyzés mottója. Valószínűleg ő még nem találkozott az információ-bummal... Úgy tűnik, hogy manapság már lehetetlen megvalósítani ezt a tanácsot (vagy legalábbis az első felét). Azzal az elhatározással indultam neki a htk01 kurzusnak, hogy kb. 2-3 órát fogok a kurzusnak szentelni hetente. Ehhez képest elég sok időt eltöltöttem az osztályteremben, de még így is csak a töredékét olvastam el a rengeteg információnak. Egyre többet tudok a témáról, de egyre bővül a horizont és látom, hogy még annyit sem tudok a témáról, mint azt hittem akár egy napja is. A témafelvezetőben fontos volt számomra, ahogy a tanár szerepét árnyalta pp. Elmondták, hogy kell lennie zászlóvívőknek, facilitátoroknak, mentoroknak. Ez azért megnyugtatott, mert azért a teljesen egyenrangú tanár-diák kapcsolatban nem hiszek. Már kezdtem azt hinni, hogy itt nincsenek is tanárok, hanem csak tanulók. Kezdtem félni, hogy valamiféle "vak vezet világtalan" dolog ez az egész konnektivizmus. Azért  kell lennie mesternek és tanítványnak.       Miért jó nekem a konnektivizmus? Milyen hatást gyakorolhat a világképemre a konnektivista szemlélet? Sokkal egyszerűbb kereteket ad az életem értelmezéséhez. Mostanában mindenhol csak hálózatokat látok, bárhová is megyek: az iskola egy-egy osztályában, a felettem átrepülő madárrajban, a buszmegállóban várakozókban, a kétéves kislányom fejlődő tudáshalmazában, a plébániai közösségemben, a tananyagban, stb. Persze a kapcsolatok eddig is ott voltak, csak eddig nem fókuszáltam ennyire rájuk. Kezd kialakulni bennem egy reflex, hogy mindent ezen keresztül szemléljek. Eddig nem volt blogom, de annyira megtetszett a dolog, hogy a héten létrehoztam iskolánk számára is egy blogot, amiben az iskolámban levő tehetséggondozást akarom bemutatni kollégáknak/szülőknek/diákoknak/nagyvilágnak. Ezt az ötletet is ennek a szemléletnek köszönhetem. Mi a konnektivizmus? Új definícióra ne számítsatok. Én bőven megelégszem azzal az egy-két tömör gondolattal, amit a témafelvezetőben hallottam: Konnektivizmus = hálózatelméletek alkalmazása a pedagógiában. Láttunk még egy olyan ábrát is, amelyben a konnektivizmus a következő három terület metszetében hekyezkedik el (de az első kettőben mindenképpen): hálózatelméletek - pedagógia - informatika.Az első héten a rengeteg blogbejegyzésen kívül a következő két szakirodalmat olvastam el:Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs-társadalombanKulcsár Zsolt: A hálózat alapú tanulás Az elsőben új gondolat volt számomra, ahogy az iskolák szerepéről beszél. A premodern korban nem volt szükség iskolára, mert a gyermekek a felnőttek világában közvetlenül megtanulták az együttélés során a nekik szükséges ismereteket. A modern társadalomban specializált intézmények vették át az oktatás egy részét a családtól. Az iskola szó eredeti jelentése: "az a hely, ahol a gyermek jól érzi magát". Hát ez aztán kezdett  valahogy elromlani. A hagyományos iskola ellentmondásaira választ próbáltak adni a reformpedagógiai elképzelések, amik visszahatottak a hagyományos iskolára. Mára egy új helyzet kezd kialakulni. Az internet megjelenésével a gyermekek egyre inkább ismét jelen vannak a felnőttek világában. Ugyanott tanulnak, szórakoznak, ahol a felnőttek is. A premodern társadalom ebből a szempontból kezd újraéledni. Első felszínes reakcióm az egzisztenciális félelmek voltak. Vajon lesz-e munkahelyem 10 év múlva? Vajon eltűnnek az iskolák? Vajon hogyan fogja a kislányom a tudását megszerezni? Iskolában vagy egy konnektivista hálózatban? Ahogy a reformpedagógia nem szorította ki a hagyományos iskolát, hanem jobbá tette, illetve ahogy nem szűntek meg az újságok és könyvek a rádió és a tv megjelenése után, valószínűleg nem fognak eltűnni az iskolák. De ha el is tűnnek, jó tanárokra mindig szükség lesz, esetleg facilitátoroknak vagy mentoroknak fogják nevezni őket. Egy új kutatás (McKinsey-jelentés) szerint is egy oktatási rendszer annyiró jó, amennyire jók a tanárok.A kulcsi írásában nagyon erős és határozott állítások vannak. Rögtön az elején elszörnyülködtem, hogy ha valóban a tudáshoz a következő lépések ismétlése által juthatok el, akkor nagy bajban vagyok:

• Olvass!
• Alkoss (írj)!
• Oszd meg!

Első olvasatban úgy tűnt, hogy csak az 1. pontig jutottam el... Aztán rájöttem, hogy ezt eddig is műveltem, csak nem a blog/e-portfolio műfaját használtam. A tanítás során ugyanis óraterveket/feladatlapokat/stb. alkotok, aztán azt megosztom a tanítványaimmal. Vagy talán az is idesorolható, amikor a feleségemmel megosztjuk, hogy miket olvastunk manapság. A feleségem mostanában olvasta el Adrian Mole naplóit. Érdekelt a történet, de már nem annyira, hogy el is olvassam a könyveket. Így viszont ismerem a történetet nagy vonalakban. Az utolsó kötetben van egy olyan megjegyzés, hogy csak boldogtalan emberek írnak naplót...:) A blogról nincs szó...Egyre nagyobb kedvem van ezt a műfajt is művelni.És most jöhet a htk01 2.hete! 

"A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."Lassan már vége az első hétnek, de én még csak most tudom elkezdeni az első blogbejegyzésem írását. Csak kapkodom a fejemet, és próbálok lépést tartani a csapattal. Alapvetően az az egyik problémám, hogy sok minden érdekel, sok dologba belefogok, ezért szinte állandó időzavarban szenvedek. Ezért az egyik legfontosabb mézesmadzag, ami erre a kurzusra (www.osztalyterem.hu) vonzott, az az első két tanulmányi cél volt: "1. Nagyságrendekkel hatékonyabban szervezem a tudásanyagomat. 2. Hatékony olvasási, kutatási és publikálási stratégiát tudhatok magamnak."Lássuk az előéletemet a konnektivizmus terén:Kb. másfél évvel ezelőtt hallgattam Csermely Péter professzor egyik előadását a hálózatokról. Többek között a következőket mondta: Ahhoz, hogy valaki kikerüljön a társadalom alsó 20%-ból, valamilyen képzettséget kell elsajátítania, valamihez komolyabban értenie kell. Ahhoz pedig, hogy valaki bekerüljön a felső 20%-ába, kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Azóta sokkal tudatosabban keresem a kapcsolatokat az emberekkel (pedig alapvetően introvertált embernek tartom magam). Pl. két hete voltam egy konferencián, amire már nem azzal az elsődleges céllal mentem, hogy minden előadást végighallgatok és szorgalmasan jegyzetelek, hanem a szünetekben megpróbáltam ismerkedni és beszélgetni az emberekkel.2009 őszén egy tanulásmódszertan kurzuson vettem részt, ahol az előadó beszélt a teljes asszociációs elméletről, miszerint egyes kutatók szerint az igazán zseniális koponyák egymástól nagyon távoli területek között tudnak kapcsolatot teremteni. Pl. egy mérnök sétált a kertjében és két faág között himbálózó ökörnyálat látott. Ekkor merült fel benne az az ötlet, hogy így hosszú függőhidakat is lehetne építeni. Ezután pedig megtervezte a világ első függőhídját.Korábban csak ösztönösen, de azóta egyre tudatosabban figyelek a pedagógiai munkám során azokra a lehetőségekre, amikor az egyes leckék közötti vagy a tantárgyak közötti kapcsolatokra hívhatom fel a diákjaim figyelmét.A javasolt irodalomból még csak egyet olvastam el teljesen ("A megújult elme"), de még azóta is a hatása alatt vagyok. A "Behálózva" c. könyvben még csak az elején tartok és a polcomon ott vannak a többiek is arra várva, hogy elolvassam őket. Párhuzamosan a "A rejtett hálózatok ereje" c. könyvet is elkezdtem, aminek az eleje egy régi problémámra adott választ. Régebben sokat tépelődtem azon, hogy a körülöttem levőkre (család, barátok, tanítványok, stb.) nem tudok annyi figyelmet fordítani, amennyit megérdemelnének. Pl. tanítok kb. 100 diákot és olyan kevés időt tudok külön-külön nekik szentelni. A könyv megnyugtatott abban, hogy ez nem is sikerülhet. Fogadjuk el, hogy korlátaink vannak, kb. 5 emberrel vagyunk képesek a legszorosabb kapcsolatra, aztán egyre bővülő körökben egyre gyengébb kapcsolatban lehetünk kb. 150 emberrel. Ezen túl már nem igazán vagyunk képesek kapcsolatokat működtetni. Szóval nem az a feladatom, hogy minél több emberrel építsek ki nagyon szoros kapcsolatot (pl. minden diákra tudjak szánni hetente x percet), hanem hogy a meglévő kapcsolataimat (gyengéket-erőseket) valahogy ügyesen működtessem és észrevegyem azt a diákot, akinek néha elegendő csak egy-egy megfelelő mondat ahhoz, hogy tovább lendüljön az életben.   A héten már végeztem is egy "empirikus kutatást" arról, hogy tényleg működik-e a hálózatelmélet a hétköznapi életben. A feleségemmel szeretnénk venni egy szobabiciklit, de egy újra nem akarunk kiadni 30-40 ezer forintot. Ezért tegnap reggel elhatároztam, hogy körbekérdezek néhány embert, hogy nem ismernek-e valakit, aki megszabadulna a használt és jó állapotban levő szobabiciklijétől. Az első kolléganő, akit megkérdeztem, már mondta is, hogy a rokona szívesen megszabadulna az övétől! Szóval a hétvégén már lesz egy olcsó és jó szobabiciklim...!Mi tehát a konnektivizmus? Illetve minek tűnik számomra itt a hét elején?Egy olyan szemlélet, ami segít értelmezni a körülöttem és bennem levő világot. Arra késztet, hogy keressem és tudatosabban éljem meg a kapcsolatokat az emberekkel, ill. a tudáshalmazomon belül.